I-Karate Global edzőképzés,2020.07.23-26 SzekszárdNégy napos, 21 órás oktatói tanfolyamot szerveztünk Szekszárdon Eric Botels belga karate mester vezetésével. A tanfolyam 10 főre korlátozott létszáma már az esemény kihirdetését követő néhány órában betelt. A magyar részvevők Budapestről, Szekszárdról, Egerből, valamint Szlovéniából érkeztek. Sajnos a romániai jelentkezők le kellett mondják a részvételüket a vírushelyzetből adódóan. A képzésen a karate edzők mellett pedagógusok és gyógypedagógusok is részt vettek.A képzés egy átfogó, alapos elméleti és gyakorlati betekintést adott az inkluzív karate oktatási módszertanába. A tananyag minden nap egy-egy fogyatékossági csoportra specializálódott. Első napon a bevezető elméleti rész után az értelmi akadályozottak oktatása, és módszertana volt a tananyag. A második napon gyakorlati bemutató a szekszárdi I-Karate csoport tagjaival, amit követett az edzésen használt segédeszközökkel való megismerkedés, valamint a járóképes mozgássérültek edzésvezetése.A harmadik napon újra az értelmi akadályozottak gyakorlati edzésvezetésével kezdtünk, majd átvettük a látássérültek és kerekesszékesek edzésmódszertanát.A negyedik napon egy látássérült csapatot vezettünk be a karate rejtelmeibe. Minden oktató egy látássérült sportolót. Ezt a kerekesszékesek gyakorlati edzésvezetése követte. Talán ezek voltak a tanfolyam egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb pillanatai mindenki számára.Magyarország elsőként vette át és alkalmazta a gyakorlatban is a Belgiumban kidolgozott inkluzív karate rendszert. Azon túlmenően, hogy az oktatói tanfolyam megszervezésével mondhatni ismét lépéselőnybe kerültünk a többi országgal szemben, hiszen Belgiumon kívül még nem szerveztek máshol hasonlót, reméljük, hogy a képzés azon résztvevői is belefognak a fogyatékkal élők karate oktatásába, akik még nem indultak el ezen az úton. A négy – minden szempontból intenzív nap, – több ragyogó lehetőséget biztosított az összes részvevő számára, hogy rádöbbenjen, milyen kivételes lehetőség rejlik ebben az inkluzív karate módszerben. A képzésen részt vett pedagógusok a karate ismeretének hiányában a súlyosabb sérültséggel élők mozgásfejlesztéséhez kaphattak jó gyakorlatokat.Szeretnénk megköszönni az Athlészisz alapítvány támogatását, aki nélkül nem valósulhatott volna meg ez a képzés. Továbbá a szekszárdi I-Karate csoportnak a szervezést és a Dániel-pincének a felejthetetlen vendéglátást.Halász Attila
